Egy dal.. Egy hang ami örökké él bennünk.. Talán mélyen..de ott szól.
Néha hagyni kell, hogy az ember a saját álomvilágában éljen.Mert ha elveszed egy embertől az álmait.. olyan lesz mintha lehúzták volna a bőrét. Letépték volna a húsát. Olyan lesz mint egy csontváz. Nem védi semmi, a környezete fájdalmas dolgai ellen.
Nekem az álmom a mindenem. Ha néha eszembe is jut, hogy nem válhat valóra, akkor is ott ég bennem egy láng, örökké, kiolthatatlanul...
Mert nekem van egy álmom. És ha belehalok is...én bizony, valóra váltom.
Muszáj hinnem benne, mert ha elhagyom.. Akkor.. Már tényleg nem tudom, hogy miért kéne itt maradnom ezen a nyomorult világon. Persze most jön bennetek az, hogy "mit rinyál itt? a barátainak, a családjának biztos hiányozna...én sokkal rosszabb helyzetben vagyok..". Nem azt mondom, hogy neked nem lehetnek problémáid. Azt mondom, hogy lassan elvesztem azt a kis reményt amit már olyan régen kergetek, azért, hogy legyen erőm tovább harcolni, egy mosolyért.. egy álomért..
De egyet kell megjegyeznünk.
Mindenkinek..
Azt, hogy bármennyi fájdalmat is okoz az álmunk...Az az igazi NAGY ÁLMUNK... Soha nem szabad elengednünk. SOHA! Mert álmok nélkül..olyanok vagyunk mint egy darab csont. Élettelenek,reménytelenek. Az álmunk éltet bennünket. És akinek elveszik az álma.. Az az ember már belül nem él..
~CsakÉn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése