Rest in peace Amanda ~ We never forget You

Sziasztok!

Most egy nagyon szomorú esetről számolok be nektek.
Amanda Todd, a 15 éves Kanadai lány, október tizedikén elhunyt. - Saját kezével vetett véget az életének.

De mik is voltak ennek a tragédiának az előzményei?

Amanda új barátokat akart szerezni, ezért - mint sok más fiatal - az internethez fordult.
Az egyik "barátja" megkérte, hogy villantson neki. Ő egy gyenge pillanatában ezt meg is tette, de mint más esetekben, ennek is lett következménye. Ekkor volt hetedikes.
Egy év elteltével ez a személy küldött neki egy üzenetet facebook-on, amiben Amanda mellei voltak láthatóak. A fiú kiderítette a címét, a családja elérhetőségeit, és azt is, hogy hova jár iskolába.
A téli szünetben bekopogott az ajtaján a rendőrség.
Az üzenet mindenkinek el lett küldve.
Amanda beteg lett, szorongott, depressziós volt... az kábítószerekhez és az alkoholhoz menekült, de a helyzet csak rosszabb lett.
Még egy év elteltével a fiú újra feltűnt, és megint kiderített MINDENT. Csinált egy facebook oldalt, ahol a profilkép a lány melle volt. Amanda újra elveszítette az összes barátját és sokat sírt.
Elítélték és ekkor jött a vagdosás. Felvágta az ereit.
Az iskolában egyedül ebédelt, kiközösítették, nem állt ki mellette senki.

Újra iskolát váltott, és ott valamivel jobb volt a helyzet, de még mindig nem segített neki senki.
Egy hónappal később beszélt egy régi fiú barátjával. A fiú udvarolt neki, randiztak, és úgy nézett ki, hogy minden sokkal jobb, egészen addig míg a fiú el nem hívta magával nyaralni.
Megtörtént, amire számítani lehetett, de egy héttel később kapott egy üzenetet. A fiú barátnője, 15 másik ember és maga a fiú is benne volt.
Gúnyolták, kiabáltak vele...és többször is megverték.
Egy gyerek fel is vette videóra. Megint teljesen egyedül volt.
Amanda úgy érezte, hogy már semmi értelme itt lennie, hazudott a családjának és egyszer mikor hazaért....
Megpróbálta megölni magát..
Hipót ivott.
Ekkor az apukája még időben rátalált, és bevitte a kórházba. Amanda gyomrát kimosták, és a hipó "csak" a nyelőcsövét roncsolta.
Mikor hazamehetett, a facebook-on sokan azt a véleményt osztották, hogy remélik, meghalt. 
Amanda és az anyukája megint tovább álltak, de a terror nem fejeződött be.
A gúnyolódók képeket töltöttek fel a facebook-ra, amin hipós üvegek voltak, és megjelölték rajtuk a lányt!
A depressziója már borzalmas volt, szinte egyfolytában sírt, és nem értette, hogy miért ő?, és miért van itt?.
A közösségi oldalon még mindig kapta az üzeneteket, amiben megírták, hogy hülye, és remélik, hogy meghal.
A végén már nem tudott iskolába járni, nem akart találkozni senkivel.
Rendszeres felvágta az ereit.
Emiatt a nyáron kórházba került két napra, de megint hazaengedték.

 Végső elkeseredettségében oda ment, ahol az egész elkezdődött.
Készített egy videót...
2012.09.07.-én feltöltötte a YouTube-ra.
Kis papírokon leírva, elmeséli ezt az egészet.
A videó végén azt írja;     " Egy senki vagyok... Szükségem van valakire "

Talán ekkor még segíthettek, és igen, esetleg mi is segíthettünk volna rajta.
De nem tettük.
Mi jó származik a meggondolatlan sértésekből?!
A gúnyolódók most örülhetnek. Remélem, hogy egy életre, ha nem kettőre, felfogják, hogy milyen mély sebeket ejthetnek a szavaikkal, és még milyeneket a tetteikkel. 
És a legfontosabb, hogy ne menjünk el az ilyenek mellett, mert lehet, hogy a következő az osztálytársunk, barátunk lesz!
Álljunk ki a gyengébbek mellett, mert ez ide vezet!
Legszívesebben ordítanék, hogy végre megértsék!
És igen, én most könnyezek.
Mert a lány, aki a videót készítette, ma már nem él!
Meghalt, nincs többé!
A szülei nem láthatják többé, nem ölelhetik magukhoz!

És végül a videó, amit Amanda készített...

 

The life sometimes hard

Akármennyire is szeretnénk néha valamit, nem biztos, hogy sikerülni fog.
Ti mit szeretnétek? Én, személy szerint, perpillanat, azt szeretném, hogy legyen valaki aki szeret. Nem úgy barátilag, hanem szerelemből. Talán túl sok romantikus regényt olvasok, esetleg a filmek ártottak meg... De szeretném végre úgy érezni, hogy a felhők között vagyok, és azt a rózsaszín ködöt is szeretném látni. Eddig csak a sötét, fénytelen út volt, mert a viszonzatlan szerelem nem tesz jót az ember lelkének. Vicces, hogy pont ez után a mondat után jelentem ki, hogy ELÉG.
Megmakacsolom magam, és kilépek a napfényre - hiszen az is valami. Utána jöhetnek a felhők. :)
Ha a béka feneke alatt is vagyunk, kell egy kis optimizmus. Esetleg a legjobb barátnők személyében, vagy a szüleink segítségével. El kell fogadnunk azt ami van, és reménykedni, hogy jön egy jobb jövő. Hinni kell benne, és talán mi is megkapjuk a lottó ötöst - persze, képletesen értve.
Ti is voltatok már úgy, hogy inkább kívánjátok egy filmhősnő életét, pedig az is csupa bonyodalom, és baj? Nem számít, hogy mennyire reménytelen a helyzete, mi azért mégis akarjuk?
Az élet néha nehéz, de meg kell látnunk a jó oldalát.
Büszkének kell lennünk arra akik vagyunk, és egy-egy mosollyal elrejteni a fájdalmat.
Mert ez az élet.

Legközelebb - film kritika vs. könyv?

Sziasztok! :)
Mit szeretnétek legközelebb? Film kritikát (szombaton megyek moziba) vagy könyv kritikát (SZJG 7)??
Kérlek, kommentbe jelezzétek, hogy tetszenek-e vagy sem, mert akkor kitalálok valami mást. Természetesen a személyesebb írások és novellák sem maradnak el, csak töröm a buksimat! ;)
Ha minden igaz, akkor hamarosan felkerül egy dumaláda is az oldalra, hogy a nem regisztrált olvasók is tudjanak véleményt mondani!
Puszi,
Faith

KRITIKA; Kami Garcia & Margaret Stohl - Beautiful Darkness ~ Lenyűgöző Sötétség

Halihó! :)
Mint ígértem, itt a következő kritika!
Szóóval, lecuccolok ide, a gép elé, előkészítem a pohár vizem, megtekerem az agytekervényeim és elkezdek pötyögni.


Kami Garcia and Margaret Stohl - Beautiful Darkness ~ Lenyűgöző Sötétség 


Nekem már az előző rész is nagyon tetszett, Ethan elég szimpi volt. Az az igazság, hogy nem igazán szoktam fiú/férfi szemszögből írt könyveket olvasni, de ez! Hm. :)
FIGYELEM! A SZÖVEG SPOILERT TARTALMAZ!!

Én nagyon sajnáltam, hogy Macon meghalt, és bevallom, a könyvnek azon részét végig sírtam.
Az első pár fejezetben nem volt semmi komolyabb bonyodalom , de aztán nagyon megharagudtam Lenára. Adta a szerencsétlen áldozatot, közben önmagától ba..khm.. rontott el mindet, és még John Breed-el is hetyegett egy sort, de én úgy gondolom, hogy ha az ember szomorú és rosszul érzi magát amiatt, hogy elmegy arról a helyről amit szeret és ott hagyja az embert akit szeret, akkor nem ugrik rögtön másnak a karjába. Ez az én véleményem. Ethan helyében, én köbö a könyv felénél elküldtem volna Lenát melegebb éghajlatra. Aztán ott lett belőle végleg elegem, amikor még neki állt feljebb, miután ő közölte, hogy azt akarja, hogy Ethan hagyja békén és ezután még megsértődött amikor Ethan kezdett kicsit összemelegedni Liv-el. És mikor eldobta Ethan anyukájának a gyűrűjét és az emlékláncát... ott már fortyogtam. A lényeg, hogy míg az előző kötetben eléggé bírtam Lenát, ebben már inkább haragudtam rá.
Nekem már a temetésen nem tetszett John, vagyis inkább fura volt. Aztán szépen kezdtem megutálni.
A temetésen aki még nem tetszett a sebhelyes incubus volt, aki minden ok nélkül elkezdte fojtogatni Ethant. Leah, a succubus, aki leállította a sebhelyest, nekem szimpi volt, és mikor odaértek a Nagy Gáthoz akkor be is bizonyította, hogy igen; ő nem gonosz. Legalábbis nem annyira mint a többi senkiházi. :)
A Fénygömb érdekes volt, és ezt az Irányfény dolgot is jól kitalálták.
Ammát és a csirkecsontjait itt is változatlanul imádtam, sokat segített. A szellemidézős rész jó volt, a látomásokban sem csalódtam.
Itt van egy rész ami nekem nagyon tetszett;

" -Gyerünk be! - intett Amma Apának a verandáról, - Kólás sütit csináltam, és sült csirkét! Ha csak itt ácsorogsz, a csirke még gondol egyet és hazamegy! "

És még egy;

" Lena. Hirtelen felültem az ágyban, és rámeredtem. Most már tudod, ugye? - Mit? - Az igazi nevedet! Most, hogy megtörtént a Kiválasztás, már tudod, nem? Lena erre halványan elmosolyodott, és kissé oldalra billentette a fejét. A karjaimba kaptam, arcunk majdnem összeért. Nocsak! Talán nem szeretnéd velem megosztani? - Nem jöttél még rá Ethan? A nevem Lena. Ezzel a névvel ismertél meg, és soha nem fognak másképp hívni!"

10/9 - mert Lena nálam betette a kaput.

 

"Lena azt hitte, a balsors az ő osztályrésze, de tévedett. Az átok immár kettőnket sújtott." 

 A megrázó temetés után Ethan kénytelen azzal szembesülni, hogy a gyászba boruló Lena egyre inkább magába fordul és szándékosan eltávolodik tőle. Ráadásul féltékenyen veszi tudomásul, hogy megjelent a színen egy rivális: a rejtélyes természetfeletti lény, John Breed, aki az időközben visszatért Ridley segítségével elhiteti a magába roskadt Lenával, hogy létezik egy Nagy Gát nevű hely, ahol megszabadulhat a nehéz döntések súlya alól, és önmaga lehet. A lány így megszökik a gonosz kettőssel, de Ethan, néhány aggasztó látomás, valamint Marian új kutatósegédje, a briliáns elméjű, csillagászatban is jeleskedő Őrzőtanonc, Liv segítségével rájön, hogy Lenát veszély fenyegeti. A mindig megbízható baráttal, Linkkel, valamint egy különleges sziámi macskávall, Lucille-lel kiegészülve felkerekednek a Halandó fizikai törtvényeket meghazudtoló Járatokban, hogy megmentsék a lányt... 

Vajon sikerül nekik, amikor egy Vérfalka liheg a nyomukban, és az alattomos Sarafine sem adta fel, hogy a lányt a maga oldalára állítsa?

A folytatás, változatlanul hű a déli gótika tradíciójához, azok örömére, akik kedvelték az első kötetet. További meglepő titkokat tár fel az Igézők világáról, Ethan édesanyjáról, és a csak látszólag unalmas kisváros, Gatlin lakóiról. 

Semmi sem az, aminek látszik, és talán még a halál sem olyan végleges...

-> ITT <- a libris oldal. Infók, ár, rendelés, stb.

És -> EZ <- az írók hivatalos oldala. A folytatásról is megtudhatsz dolgokat! 

Puszi, Faith! <3

KRITIKA; Szurovecz Kitti - Gyémántfiú 2.

Sziasztok!

Most egy olyan dolgot hozok amit eddig nem igen láthattatok a blogon; kiritikát.
Gondoltam, hozok egy kis felfrissülést, hogy ne csak a nyavalygásom legyen.
Ha ez jó lesz, akkor mostantól mindig írok egyet az éppen befejezett könyvről, vagy filmről, oké? :)

Szóval, vágjunk is bele!


SZUROVECZ KITTI - GYÉMÁNTFIÚ 2. ~ BOROSTYÁNKÖNNY


Én úgy gondolom, hogy Kitti ismételten kitett magáért.
Nem gondoltam volna, hogy az előző kötetben írtaknál is többet tud nekünk adni, de megtette!
Heily és Nick megint csak megleptek minket, de úgy, hogy közben Kitti betekintést adott Will és Sandra, Tara, Melanie, Ronald, Steven, Lianne, Eric, sőt, még a Shiny és a Dimond ügyeibe is. Én már most várom a trilógia befejező részét, csak sajnos akkor tényleg vége lesz. Nem számíthatok majd a következő részre - hacsak Kitti nem gondolja meg magát, és csinál inkább Saga-t. :D
Szerintem Szurovecz Kitti egy olyan személy, akire a magyarok teljes, tiszta szívből büszkék lehetnek. A többi regénye is elkápráztatott! Ha van valami, amiért várom az őszt, az a Fényemberek 2. - A Fény árnyéka megjelenése. Remélem nem fog késni, mert sajnos tapasztaltam már, hogy az októberi kiadással meghirdetett könyv, februárban került a polcokra.
Ha már fontolgattad, hogy megveszed, esetleg kézbe is vetted, csak találtál valami jobbat... Ajánlom, hogy vedd meg! Természetesen, ehhez az előző kötet olvasása is, szükséges, de megéri.

Nálam Kitti teljes sikert aratott, nem tudtam letenni. (ismét :D)
10/10*, maximális pont szám. Így tovább Kitti!
És most maga a borító, és a fülszöveg;

A Gyémántfiú hősei, Heily és Nick, a világhírű színész szerelmespár rengeteget szenvedtek azért, hogy a kapcsolatuk beteljesülhessen. Most csendes boldogságban készülnek életük nagy napjára: az esküvőjükre. Csakhogy mindezt ellehetetleníti a múlt kísértete. A szerelmespároknak általában kilenc hónapja van arra, hogy feldolgozzák egy csoda érkezését. Heilynek és Nicknek erre csak másodpercek jutnak, s miközben egymást érik az életükben a nehézségek, a háttérben egy háborgó lélek a legnagyobb kincsükre feni a fogát. A kialakult helyzet alaposan próbára teszi az álompár kapcsolatát. Vajon meddig megy el egy nő az igaz szerelemért? Képes-e legyőzni a múlt démonjait? Vajon mi kell ahhoz, hogy egy férfi igazi apává váljon? Vajon van-e kiút a halálfélelemből, akkor, ha a sors a torkunknak szegez egy éles kést? Szurovecz Kitti Gyémántfiú című regénye 2011-ben az olvasói szavazatok alapján 5. helyezést ért el a Libri Aranykönyv Díj versenyén. A Borostyánkönnyben az írónő - kedvelői biztatására - fűzte tovább Heily és Nick történetét. A trilógia második része sok-sok meglepetést tartogat a romantikus, hollywoodi krimik szerelmeseinek!

-> ITT <- megtudjátok rendelni a könyvet, és itt találjátok az árat, és minden más infót is!
És -> EZ <-  Kitti hivatalos oldala! Jó nézelődést! :)



Ui.: Legközelebb Kami Garcia és Margaret Stohl  könyve, a Beautiful Darkness - Lenyűgöző Sötétség fog kritikát kapni. Ez a Beautiful Creatures - Lenyűgöző Teremtmények folytatása.

És boldog névnapot minden Klárának, Hiláriának és Diánának!

Sok puszi, ölelés!
Faith

Morning Thoughts.. & Ms.Daisy és William novellája

Jó reggelt! Vagyis inkább hajnalt.. Tudjátok mostanában nem alszom túl jól, hajnalig fent vagyok.. De az embernek ilyenkor jönnek a zseniális ötletei, ilyenkor tud nyugodtan elgondolkodni pár dolgon, mert teljesen biztos, hogy nem zavarják meg. Ott, kint már félig világos van, néhány madár már a hangját próbálgatja.. Gyönyörű! Tegnap azt is végig nézhettem, hogy hogyan jön fel a nap! Elgondolkodtam, hogy majd, évek múlva, lesz valaki aki velem nézi végig? Majd mikor már biztosan ott ragyog a láthatáron, az illető csókot nyom a számra és visszafekszik, vagy felöltözik és elkezdődnek minden napi teendői... Ebben a minutumban itt gubbasztok a már világosodni látszó szobában, csak a kis rózsaszín gömblámpa ég.. Meredek a telefonom kijelzőjére, mintha megigézett volna, pedig valójában csak írok. Tudjátok a hajnal csodákra képes. Választ, megnyugvást, sőt még kedvet is adhat az aznapi munkához. Én mostanában vagy fekszem az ágyamban, vagy ülök az ablakban és nézem, ahogy felébred a kinti világ. A madarak elkezdenek énekelni, megjelennek az első napsugarak, emberek, s autók.. Ha az ablakban ülök, lassan felállok, végig simítok a függönyön és elsétálok az ágyamig. Lefekszem, de még nem alszom.. Beállítom az órát, hogy ne aludjak estig, közben tudom, fölösleges, úgyis lecsapom. Aztán elmerengek.. Megcsináltam az amit szerettem volna? Ha nem, miért? És ma mit akarok csinálni? Olvasni, gépezni, segíteni anyunak vagy elmenni valahova? Minden belefér majd abba a pár röpke órába, amit egy napnak nevezünk? Mik történtek velem? Érdemes leírni, megőrizni az emlékét? Vagy inkább elfelejteném az egészet? És mi történhet még? A hajnal sok dologra jó.. Elkápráztat, gondolkodóba ejt. Ha őszinte akarok lenni, mikor elkezdtem ezt a bejegyzést, nem gondoltam, hogy ilyen lesz a vége, de tessék, itt egy kis történet.:
 " Anglia , 1876
 Ms.Daisy az ablaknál ült. Nem volt rajta más, csupán a csipkés hálóruhája amit annyira szeretett. Egy fülledt késő júliusi éjszakán ez pont megfelelt, bár a mai éjszakánk különösen viharos volt és az ablak ki volt tárva. Ms.Daisyt láthatólag nem zavarta a hűvös, de gyönyörű és selymes bőre libabőrös volt. Mikor észrevette, hogy én is a szobában tartózkodom, először lassan rám pillantott, végig mért, megcsóválta a fejét, majd gyönyörű smaragdzöld tekintetét visszafordította az ablakon túli világra.
 - William.. - szólított halkan. Régi csilingelő hangjának mára nyoma sem volt. - Szereti maga a hajnalt? - kérdezte.
 - Nos, Ms.Daisy, nincs ezzel a napszakkal problémám. - feleltem, miközben oda vittem hozzá selyemköntösét. Ő egy csukló rándítással jelezte, hogy nincs rá szüksége, pillantásra sem méltatva a könnyű anyagot.
 - Nekem ez a kedvenc napszakom. - sóhajtott egy nagyot, minek a vége köhögésbe fulladt. Oda nyújtottam neki az éjjeliszekrényen álló pohár vizet, amit ezúttal el is fogadott, és nagyot kortyolva belőle, abbahagyta a fuldoklást. - A gyermekkoromra emlékeztet. Mikor a nagymama az ölébe véve ringatott, ha nem tudtam aludni. Nem egyszer néztük így végig a napfelkeltét. - hirtelen elmosolyodott - A végére már megzápult az agya szegénynek, de egy kivételesen mókás öregasszony volt! - virult még mindig az emlékekben úszva. Neki nem is maradt más, csak az emlékek. - Ismerte valaha a nagymamát? - kapta újra rám a tekintetét, amitől egy percre kihagyott a szívem.
- Pont akkor kerültem ide, mikor az Ön nagyanyja távozott.
- Ohh, kár.. Pedig kedvelte volna magát William! Ő is pont ilyen udvarias volt és fegyelmezett, ha valaki a családján kívül is ott volt vele, de én még emlékszem, hogy maga milyen volt az elején!
 - Fel sem tételeztem volna, hogy kihagy az emlékezete! - sütöttem le a szemem.
 - Na, jöjjön ide, maga hirtelen karótnyelt alak! - paskolta meg a mellette lévő helyet. Csigalassúsággal vánszorogtam oda, de még így is mikor leültem mellé, túl felkészületlenül csapott meg mámorító illata. - Jaj, ne vágjon már olyan képet mint aki citromba harapott, majd egy jó nagy adag lótermésbe fejelt! - húzta össze mérgesen a szemöldökét. Akaratlanul is elnevettem magam. - Min nevet? - kérdezte ő is mosolyogva.
- Kegyed szájából ez igazán mulatságosnak hallatta magát! - pillantottam rá. Ő továbbra is mosolygott, majd óvatosan tenyerébe vette a kezemet, amitől jóleső borzongás szaladt végig a gerincem mentén.
- Nagyon gyenge vagyok.. - nézett szomorúan a szemembe - Tudja miért keltem fel? - a szívem a torkomban dobogott, így csak egy fejcsóválással jeleztem, hogy nem - Azért, hogy utoljára még lássam a pirkadatot.. - és, hogy szavai súlya még nehezebben ülje meg a lelkemet, az ég is hatalmasat dörrent - De kérem! Ne legyen boldogtalan ha én elmegyek! - csúszott hozzám közelebb - Ígérje meg, hogy nem fog én miattam sokáig búslakodni! - gördült le egy könnycsepp bársonyos arcán. Nem bírtam megállni, hogy ne töröljem le, s mikor arcához értem, ő mosolyogva fektette bele a fejét a tenyerembe. Lassan ő is az én nyakamra tette a kezét és közelebb húzott magához. Mikor cseresznye piros, puha ajkai az én számra tapadtak nem volt nálam boldogabb ember a földön! Kezem akaratlanul is csípőjére vándorolt és közelebb vontam magamhoz. Ő nem ellenkezett, sőt, karjait nyakam köre fonta, s nyelve forró táncot járt az én nyelvemmel. Levegőért szétváltunk , de nem kellet sok idő, máris éhesen, mohón kapaszkodtam belé, az ajkába, tudva, hogy nem sokáig tehetem már meg ezt. Mikor éreztem, és ő is, hogy egy határon túljutottunk, ő lassan elhajolt és nekibújt a mellkasomnak.
- Megígérem.. - suttogtam, mire ő elmosolyodott, éreztem. Percek múlva elhúzódott tőlem, és megint az ablakon túlra nézett. A nap elkezdett feljönni, első sugarai már a domb mögött csillogtak, majd a csillogás hozzánk is elért. Ms.Daisy arcát egy ilyen sugár világította meg. Lehunyta a szemét és élvezte, hogy a nap még egyszer, utoljára melengeti a bőrét, és szerintem az emlékire is visszagondolt. Vett egy mély levegőt, lassan kiengedte, és újból mosolyogva nyitotta ki azokat a smaragdzöld csodákat.
 - Itt az idő.. - intett az ágya felé, és megpróbált felállni. A betegsége már a végstádiumban járt. Az, hogy idáig eljutott egyedül, nagy dolog volt, de többször is elesett. Meghallottam ezért jöttem fel. Óvatosan karjaimba vettem, mire ő csak mosolygott és egy csókot nyomott a nyakamra. Még óvatosabban mint az előbb leraktam, betakartam és leültem mellé. Vékony, huszonéves teste a takaró alatt szinte elveszett. - Mondja, William.. - szorította meg a kezem, amennyire még tudta - Maga mikor szokott aludni? Mert még sosem láttam más ruhában, és éjszaka is mindig odalent ül a tűz mellett, vagy kint a szomorúfűz alatt, és olvas vagy gondolkodik! Közben mindig ha bármire szükségem volt, maga késlekedés nélkül megjelent, a reggeli sem késett soha! - én csak mosolyogva csóváltam a fejem.
- Ez maradjon az én titkom hölgyem! - csókoltam meg a kezét.
 - Hmm.. - dünnyögött és kényelmesen elfeküdt - Akkor.. Viszlát William, és nagyon köszönöm! - hunyta le a szemét.
- Viszontlátásra Ms.Daisy.. - suttogtam és nyomtam még egy csókot a kezére. Ő elmosolyodott és el is aludt. Örökre. Nem tudom meddig ülhettem még ott, bámulva tökéletes vonásait és könnyeimmel küszködve. Egy idő után lassan felálltam és elindultam kifelé, azonban az ajtóból még visszafordultam - Nekem is kedvenc napszakom a hajnal Ms.Daisy... - hátráltam ki a szobából, miközben éreztem, hogy a könny kibuggyan a szememből és becsuktam az ajtót."

 Elnézést a helyesírási hibákért, csak ezt az egészet telefonról pötyögtem.
 Puszi; Faith

Ui.: Már gépről kijavítgattam, de nem volt szívem kitörölni azt a sort. :)
xoxo.

A little music..

~ Nem az lesz a sztár, aki híres, és tele van vele a sajtó, hanem aki tud támaszt és vigaszt nyújtani akkor, amikor nehéz perceik vannak azoknak, akik bíznak benne. Akinek a zenéjében találnak lélekhez szólót. "Janicsák Veca"

~  A zenében az ember néha minden keresgélés nélkül is megtalálja a választ a kérdéseire. "Alessandro D`Avenia"

 ~ A zene hatalmas dolog. Egy dal megváltoztatja a kedved, emléket teremt, megváltoztathatja az életedet. "Hallgass a szívedre! c. film"

~ Lehetsz amatőr, profi, vagy csak hallgató a zenében... Akkor is ugyanannyira tudod élvezni, ugyanannyira megtud érinteni egy szám, egy dallam..  Emléket teremthet, érzést.. Egy pillanat alatt minden kérdésedre választ adhat, megmutathatja, hogy most marha voltál, vagy jól döntöttél, szerelmet teremthet, és szinte minden egyebet! A zene nem csak egy hang, ami ritmusosan szólal meg.. A zene, az ZENE. "Faith, saját"

~ Ne sértegesd másnak a zenéjét, hogy 'fúúj', mert az illetőnek ugyanolyan fontos a saját zenéje, mint neked a sajátod. "Ismeretlen szerző"

~ A zene az emberiség egészének hangja, bármely helyen és bármely időben. A zene jelenlétében mind egyek vagyunk.

"Charlotte Gray"

Egyenlőre ennyi zene lenne, majd még hozok! :)

 

I believe in myself!

Sziasztok!
Eldöntöttem, hogy HINNI FOGOK MAGAMBAN.
Akkor is ha legszívesebben sikítoznék. Ha a legdurvább sértéseket is vágják a fejemhez. Mert tudom, vagy legalábbis megpróbálom tudni, hogy csak sértések. A fele nem igaz, és csak azért mondják, hogy idegileg kikészítsenek. Mosolyogni fogok, és egy fejcsóválás kíséretében letudom a dolgot. Heilyvel pont ma beszélgettem erről, de nincs még jogom, kiadni a beszélgetés tartalmát, meg kell beszélnünk. A lényege dióhéjban annyi lenne, hogy ő se törődik velük, én se. Csak én, még az én részemről, tényleg,téényleg, tényleg próbálok megváltozni, olyan dolgokban, amiket szeretnék magamon megváltoztatni, és amiben hibás vagyok. Próbálok kedvesebb lenni, nem foglalkozni a rosszakarókkal , és sokat mosolyogni. Akkor is ha lennének perceim, amikor egyszerűbb lenne összetörni. DE! De sohasem voltam az a típus aki az egyszerűbb utat választotta. Na jó, csak néha. Nem az a lényeg, hogy hányszor választasz könnyű utat... Az a lényeg, hogy hányszor választod a nehezebb utat, és főleg az számít, hogy hányszor sikerül ezen végig menned, annak az érdekében, hogy elérd azt ami után annyira vágysz. (Félre értés ne essék, nem egy (pl.) mobilról beszélek.)  Szóval, tehát mostantól hinni fogok magamban annyira, hogy sikerüljön változtatnom, és amint eleget változtam, úgy elérjem az álmomat is. Áhh, tudjátok annyit áradozok már itt az álmokról, az álmaimról, közben ti meg azt sem tudjátok, hogy miről vakerol ez a lökött tyúk.  :)
Megejtsek egy írást erről is? Kíváncsiak vagytok?
Ha szeretnétek akkor írjatok kommentet!
O, ha már a kommenteknél vagyunk! Egy ideje, csak EGY darab komizóm van, és ő is a legjobb barátnőm. Szóval, ha szeretnétek, akkor örülnék más olvasó véleményének is. (Természetesen a tiédre továbbra is számítok E.!)
Talán ennyi is lenne mára, elment ez a pára, és... tovább nem tudom a rímet.

xoxo.: Faith

Life's Six Rules

Sziasztok.! c:

Megosztom veletek az élet egyik nagyon-nagy igazságát!
Ez az én "Kedvenc Motivációs Videóm"... :)
Ha mindentől elmegy a kedvem, megnézem egyszer, és máris hiszek magamban!
Remélem nektek is tetszik!
xoxo.: Faith

Katt ide a videóért!

I actually have nothing to say

Sziasztok. :)
Igazából nincs is mit mondanom, de van, hogy úgy érzem, hogy igen. És bonyolult kibogarásznom, hogy mit írjak le, és mit nem.
Most úgy döntöttem, hogy azzal kezdek, amin tuti fix, hogy ti is elgondolkoztatok már!

~ Miért nem lehet, olyan életünk mint egy-két filmbeli karakternek? Legalább csak NÉHA? Olyan jó volna,hogy  mikor sírva összeesünk, megjelenne a szívünk hercege, átölelne, és megnyugtató kis butaságokat suttogna.. De ez a valóságban nem így van... Ha meglátják, hogy sírunk, jobb esetben elfordulnak, rosszabb esetben pedig kiröhögnek.. Nem jönnek oda, és nem ölelnek át. Ha az illető különleges, akkor is csak oda jön, és megkérdezi, hogy "mi a baj?"..  Természetesen a megszokott választ a "Semmi.."-t fogja kapni egy fejrázás kíséretével.

Moost akkor ez történne egy filmben: '... a fiú átölel, és azt mondja, hogy "Látom, hogy van valami...Mi a baj?" és akkor mi kiöntenénk neki szívünket, ő végig a karjaiban tart, és mikor végzünk, kicsit távolabb tol magától, és megcsókol...'

Valóság: '...miután azt mondjuk, hogy "semmi" , a fiú egy halvány mosoly kíséretében bólint, és elmegy.'

Nem várhatunk el olyan dolgokat amik egy filmben természetesek. Nem fog minket megcsókolni a titkos szerelmünk. Nem fogunk a szobánk ablakán kitaszigálni senkit. Nem lesz az életünk olyan mint egy film. Lehet, hogy mi úgy érezzük, hogy néha horror, dráma vagy vígjáték. És a maga értelmében valóban az. De egy olyan "igazi" film soha nem lesz magától.. Tennünk kell érte, hogy megtörténjenek a saját csodáink!

..És ilyen ez az élet.. Sokszor meggyötör, a földre lök, box meccshez hasonló helyzetet teremt, ahol mi vagyunk alul...

De akárhányszor a földre kerülünk, valahogy újra fel kell állnunk.
És fel is fogunk...

A little break ...

Azt hiszem, hogy eljutottam egy olyan pontra, hogy szünetet kell tartanom.
Elegem van Grace-ből, elegem van a világból.
Ezért úgy döntöttem, hogy ebben a blogban is tartok egy kis szünetet. Ez a szünet kb. két hét lesz. Lehet, hogy hamarabb jövök lehet, hogy később, de most nincs érzésem ezekkel foglalkozni.
Ölel titeket: ~CsakÉn


De még előtte.
Egy lány elküldte nekem az írását.
Bár még az elején tart, engem nagyon megfogott.
Ha téged is érdekel akkor katt ide: Mary Kate Salvatore Élete
Jó olvasást!

Let go ..

Kész, ennyi.
Elengedtem. Az egész hetes egy-két hisztije, meg a mostani... Most lett elegem.
Előjött a szokásos "Megint nem figyelsz rám eléggé..." szöveggel.
De hupsz. Most írt egy sms-t. Kérdezi, hogy leszek-e telóról. (mármint facebook-on)
Komolyan nem tudom, hogy hogyan kéne ezt viselnie egy embernek, vagy valami, de nekem már tényleg sok volt.
Bővebben este írok, mert most mennem kell. /tanulni,remélni,álmodni../


~CsakÉn

On a good day .. (?!)

Ö.
Talán hosszú idő óta egy normális (?!), egészen boldog (?!) napot hagyhatok magam mögött??
Öh.. Mindent összevetve talán azt mondhatom, hogy normális napom volt. Ami /eddigi tapasztalataim szerint/ borzalmasan fog véget érni. Nem is merek belegondolni. De ugorjunk.
Meghoztam a "döntést".. Nem tudom hogyan, nem tudom mikor, de muszáj.
A mai írásom csak ilyen rövidke lett, mert nem is tudok miről beszélni.. Ilyen lenne egy átlagos nap??

Viszont annyit tudok, hogy szeretném azt az életet. <3


~CsakÉn

The sound of dreams

Egy dal.. Egy hang ami örökké él bennünk.. Talán mélyen..de ott szól.
Néha hagyni kell, hogy az ember a saját álomvilágában éljen.Mert ha elveszed egy embertől az álmait.. olyan lesz mintha lehúzták volna a bőrét. Letépték volna a húsát. Olyan lesz mint egy csontváz. Nem védi semmi, a környezete fájdalmas dolgai ellen.
Nekem az álmom a mindenem. Ha néha eszembe is jut, hogy nem válhat valóra, akkor is ott ég bennem egy láng, örökké, kiolthatatlanul...
Mert nekem van egy álmom. És ha belehalok is...én bizony, valóra váltom.
Muszáj hinnem benne, mert ha elhagyom.. Akkor.. Már tényleg nem tudom, hogy miért kéne itt maradnom ezen a nyomorult világon. Persze most jön bennetek az, hogy "mit rinyál itt? a barátainak, a családjának biztos hiányozna...én sokkal rosszabb helyzetben vagyok..". Nem azt mondom, hogy neked nem lehetnek problémáid. Azt mondom, hogy lassan elvesztem azt a kis reményt amit már olyan régen kergetek, azért, hogy legyen erőm tovább harcolni, egy mosolyért.. egy álomért..

De egyet kell megjegyeznünk.
Mindenkinek..
Azt, hogy bármennyi fájdalmat is okoz az álmunk...Az az igazi NAGY ÁLMUNK... Soha nem szabad elengednünk. SOHA! Mert álmok nélkül..olyanok vagyunk mint egy darab csont. Élettelenek,reménytelenek. Az álmunk éltet bennünket. És akinek elveszik az álma.. Az az ember már belül nem él..


~CsakÉn

Reconciliation?

Talán rendben lesz minden?
Nem tudom. Már máskor is békültünk ki, de újra összevesztünk. Ilyenkor döbbenek rá, hogy mennyire rohadtul hiányzik a társasága, a poénjai. Ma egy levelezés kíséretében bonyolítottuk le, az első órában. Heily és Camie is megbetegedett, nem jöttek szkúléba. Camie-t egész hétre kiírta a doki, de Heily elméletben már jön holnap. Mivel első órában megköttetett a béke, ezért a többi órán, ahol lehetett egymás mellé ültünk.
Másik örömhír.: a matek tanár hiányzik, elvileg még holnap se lesz. Hihi.
Suli után kimentünk bandázni a térre /így ketten tényleg nagyon bandázás/ és ettünk, minyomot,pukkanós cukros milkát,meg ilyen kókuszos micsodát.. *kuncog* Aztán előkerültek a fiúk, és a szokásos: "Te, Lola. Ezt nekem adod? , Megehetem?, Naaa, légyszi,légyszi!" szóval azt lett a végeredmény, hogy Josh megette a maradék csokit, Lars meg azt a kókuszos izét. Lassan átmegyek segélyközpontba. A következő lépés az volt, hogy amíg én kidobtam a szemetet (mert persze szigorúan ISF-es vagyok. Ha érdekel, kukk ide: http://www.isfoundation.com/ ) addig ők felfedezték a pénztárcámat. Starbuck-os kártya ki, 576-os kártya: addide,addide!. Mondom: nem. Erre ők: és ha adok pénzt megveszed nekem?? *kiskutya szem*, és én hülye, persze azt mondtam, hogy ha legközelebb megyek, akkor megveszem. Aztán volt egy kisebb, önértékelési zavarom így a nap közepe felé. Általában akkor jön elő, amikor meglátom ŐT.  Bárgyú fej, pillangó a hasba,stb. Ez tart köbö 2 percig. Ma még megyek táncra Erinhez. Igazából "nénizhetném" de így kényelmesebb, és ő sem érzi magát öregebbnek tőle. Mondjuk nem is öreg. Imádok oda járni, de a Grace-el való veszekedéseink során, volt már olyan, hogy a fejemhez vágta, hogy: "Miattam nem kell járnod...". Nem csak miatta járok. Igaz, hogy ő mutatta meg nekem, de élvezem. Végre egy olyan mozgás, amit szívesen csinálok. Pedig ez nem nagyon mondható el rólam. Remélem, hogy nem lesz több veszekedésünk, bár erre nem vennék mérget. Májusban lesz egy fellépésünk. Izgulok.
De most sietek, mert még át kell öltöznöm, Grace-el skypeolok, Heily-vel beszélek (beszélnék ha visszajönne) aztán a buszt is el kéne érni. Nade, várjunk. Grace most rakott le. Remélem nincs megint valami baj. Ahh.
Na jó, én sietek.


~CsakÉn